Újabb versek

Éhség

Zöld folyosón matt csempéken

botladozik a sárga lámpa fénye

légy járja körül

karikát ír le apró szárnya

magának a fénynek örül

valami legalább boldog itt

dohos szagok járnak fel-alá

és a klór összehasonlíthatatlan

beteg szaga nyomaszt

magány hódít

érdes nyelve szájszélet repeszt

víz után kutat – nem lehet!

a megváltó kereszt

lehet ilyen szikkadt-merev

epe bukkan elő nyálak

odvából keserű nyomot

hagy az ajkakon – száraz

szembogár piheg nesztelen

nyikorgó ajtó tárja

báját meztelen

hirtelen becsapja a szél

szava higgadt és elvtelen

lázas homlok izzad este…

infúziót hoznak újra

padló reccsen

vékonyka kar piheg

kiszáradt testen

ki-szol-gálta-tottan

hol itt a szemérem vagy szépség?

várni érzés keserű madarát

hessenti el az éhség.

* * *

Halál ágyán

Vékony bőr-duzzadt erek

ez maradt a nagy nő

a díva ‒

Isteni parancs hívja

spicces kábultba

ejti a Ringen-laktát

oldott álmot sző

álomtalan álma fáj

minden mozdultban jajszó

kiszáradt száj

üdvöt hív magára

nekem kegyelmet

bomlott elme bozontos

virága nem hoz

termést már.

Táncos lába fatörzs

kék szeme fátyol

elporzott veséje puskapor

ajkán elül a mámor.

Úgy készül ahogy jött

pőrén és egyedül

s míg kis asztalkáján

forró tea hűl

kezét nyújtogatja a fénynek.

Ujjai az enyémet keresik

csak egy biztos pont

kell még…

utolsó kötél a léthez

utolsó

kellék.

* * *

Isa pur es homu

Íme valóban por és hamu vagyunk csak

Világosbarnára darált, már lélek

nélküli elegy

Üveg homokórába zárva pergeti le a kapocs

földi létünk utolsó fáradt

pora lemegy

Valahová a mélybe, nem síri csenddel zendül

az Adaggio hangja, pár szál

vörös rózsa áll

magányosan üres váza melyébe burkolva

szegről végről rokonságban

más koszorúkkal

A pap mosolyog hite felhőtlen és erős

szavai lábat mosnak bűntől

ázott testen

Barna színű por izzik a levegőben máglyán

ég most a lélek megméretik

gyarló lelkem

Nekem is, kicsi és kevés vagyok a világnak

zsebkendőbe bugyolált könnyek

nem száradnak fel

Megint a fényévnyi idő megint

íme por és hamu vagyunk

nem fájdalmas jel.

* * *

Október

Párás szemgödrök között

görög – pörög az izzó

falevél

sántikálva, szöszmötölve

nedves ajkát megtörölve

kuncsorogva él

szaltót ugrik mélybe zuhan

zörög s röhög

a flaszteren

nyákos nyamvadt kabátjában

guggol s kukkol

betegen.

* * *

November

Gyertyás fények zaklattak fel

gyerekkorom fényei

temetőbe halkan léptem

csokrok sír-szagát féltem

húnyó idők titkait.

Mint halódó ősz integet

roggyant fenyő a sír felett

szeretne inkább fényben állni

díszes ruhában járni

neki csak az őrség maradt

vigyázni a halottakat

majd felöltözik hófehérbe

ha csillag fagy a jégkék égbe

vánkost vet a téli tájnak

hantok sírnak, fényre várnak.

* * *

Csak úgy

Csak vér és izzadás a szó

minden gyolcsba tekert

izzó fájdalom a jó

mondhatnád elég volt

az izzásból elég

nem halott még a holt

égi aknamezőn lépked

felrobban kéjes éje

s rád omlik a hold

* * *

Emlékfoltok

Csak egy verítékcsöppnyi

 édent adj nekem!

Emlékek zaja lüktet…

metronómba fagyott csend

visít fesztelen.

A kávé kihűlt az asztalon…

csésze árulja báját,

máza meztelen.

Az abrosz csipkéje fakó lett

folt hátán lyuk libeg,

a karosszék álmosan terpeszt

ócska szőnyegen piheg.

Fényképek…árnyak…idő…

a kakaó langymeleg.

Ifjú repdeső madár,

már repülnék veled!

* * *

Történelem

Ezer év odvából karperec

fityegett fáradt ujjamon

patina fedte zöldes sárga tompa

fényű máz, kardamon

magja sem lehetne érdesebb

mint fénye ennek

síron túli lények nyúlnak érte

vissza, jönnek és mennek

az idő gyorsan szálló pora

ringat múltat velem

egy kis ékszer kicsiny ék

igéző történelem

* * *

Éji kéj

Fagy kopog az ablakon

csipke árnyat hord az éj

párkányon nesz liheg

pattan reppen a héj

mélyen lenn vágy feszül

érc hangján lepke ül

tűz robban legbelül

szertehulló kéj

* * *

Búcsú

Mindennap búcsúzni kell

elköszön a nap és álmot hint

búcsút int a levél a fán

s a dér is integet odakint

mikor száradni kel fel az aszfalt

és búcsút int az éj

elköszön a füstgomolyag

elnyűtt kémény tetején

elköszön a bú, ha jön a nyár

virágszirmot hint neked

őszre festi indáit a szél

int egyet s rád nevet

 

Újabb versek
Tagged on: