Hogyan fedezzük fel a tehetséget?

Tudom, hogy nem mindenkinek van ehhez kedve vagy lehetősége. Nálam mindkettő adott, így szeretnék segíteni másoknak is, akik gyerekfejjel valami érdekeset mutatnak magukból. Nem biztos, hogy meg is akarják mutatni, előfordul, hogy véletlen a felfedezés öröme és meglepetése, de annál izgalmasabb.

A tét a gyerekkor. Nem azért, mert ha idejekorán elkezdünk írni, akkor elveszítjük azt, hanem mert a korán megkezdett írás és vele a sok olvasás és az élmények saját adaptációs felfedezése megkezdi a szunnyadó, de mindig tettre kész fantázia mozgatását, és írásra sarkallja a gyermeket. Nem felel meg neki, már nem elég, amit a könyvekből készen kap, hanem elkezdi felépíteni a saját fantáziavilágát. Persze ez önmagában megint nem elég, hiszen meg kell tudni fogalmazni, le kell tudni írni ezt mások számára is érthető és élvezetes formában.

Mindig megdöbbenek, amikor egy-egy történelemdolgozatban találok rá a tehetség szikráira. Joggal kérdezhetik, hogy mi köze a történelemdolgozatnak az íráskészséghez? Nos, az esszék mindig valamilyen téma kidolgozásáról szólnak. Ebben mutatkoznak meg gyakran olyan szóösszetételek, kifejezések, amiktől feláll a szőr a hátamon. (Pedig nincs is rajta egy sem!) Aztán kitalálok valamilyen kreatív feladatokat ezeknek a gyerekeknek, és látom, élvezik megcsinálni. Írnak… és írnak… és írnak, anélkül, hogy igazából rádöbbennének, hogy mit is teszek velük.

Szerencsém volt, nagyon jó magyartanáraim voltak, akik biztattak az írásra, küldtek ilyen jellegű táborokba, és nagyon sok alkalommal részt is vettem ezeken. Ma már persze sokkal több a lehetőség, mint régen volt, én mindenkit arra biztatok, hogy éljen ezekkel. És féltékenység nélkül, a tanár öröme mindig akkor igazán nagy, ha tanítványa túlszárnyalja őt.

Remélem, megérem ezt is!

Hogyan fedezzük fel a tehetséget?