Versek

A festményt Hegedűs Rita készítette.

Január

Elhalt az ünnep zaja

Karácsony lebegő illata

sem száll

Valahol mély sötétben

horkol a még

és a már

Nem lobban láng

csak a kályha tüze ég

a szobában benn

Csend ül,

dunyha alatt piheg

a táj.

Február

Fagyosan illan a szél

étek után kutat

rejtekéből a vad

verébhad röppen szerte

szépülni vágy  a táj

kalmár félelme

riogat, jégbe zárt aszály

Valami készül mégis

magocska éled lenn

szárnyat bontva

sóhajt szólva

kandikál félszegen.

Hópihe kel a földön

lustán pislogva

 égi csókot vár

tavaszt álmodva

szirom nyakát nyitja

a hóvirág.

Május

Orgona lila és

gyöngyvirág fehér

palettát kezd festeni

az ég

majd jön a pipacs pirosa

búza aranya

hervadó természet

ősi kamata

zöldben jár a levél

ez az új divat

felhő könnye elmúlt

kort sirat

szikrázik az ég

bolyhos fagyi mese

ennyi gyönyör szépség

nem fér a szívbe se.

Bandi bácsi

Mosatlan tányérok maradtak

az asztalon összehajtogatott emlékek

szalvéták és gyűrött csomagolók

A nevetés kései visszhangja sem

hallatszik már sem a bánat

mosogatónyi zuhataga

A kockás abroszon éles kontúrú

absztrakt ecsetre való

borfoltok ásítoznak az unalomtól

Minden az útjára indul megint

öreg harcosok protézis-nevetésbe

fúló robotra

Ősz hajak alatt bölcselkedő szavak

festett asszonyi szálak

mögé pletykákat rejtő terem

Imára kulcsolt mély eres kezek

sokszor kimondott szösz-ök

dalára szegődött mellé az Isten

Tikkadt hőségben kockás takaró

Isten álmát félő halandó

rögös koszorút sejt bent

a heggyé olvadt sejtben

légy ragadt a kinn maradt

aludtejben

Augusztus

Tikkadt levegő szorul

az istállók sarkában

pók figyel csendesen

 pilled az éjszakában

aranyhidat gurít szűk

medrében a hínáros tó

meg-megrázza bús fejét

a méla napraforgó.

Reggelre salsát lejt  a falon

a mélyülő napsugár

s nyúló árnyékában pihen

 a felnőtt  vándormadár.

Éhség

Zöld folyosón matt csempéken

botladozik a sárga lámpa fénye

légy járja körül

karikát ír le apró szárnya

magának a fénynek örül

valami legalább boldog itt

dohos szagok járnak fel-alá

és a klór összehasonlíthatatlan

beteg szaga nyomaszt

magány hódít

érdes nyelve szájszélet repeszt

víz után kutat – nem lehet!

a megváltó kereszt

lehet ilyen szikkadt-merev

 epe bukkan elő nyálak

odvából keserű nyomot

hagy az ajkakon – száraz

szembogár piheg nesztelen

nyikorgó ajtó tárja

báját meztelen

hirtelen becsapja  a szél

szava higgadt és elvtelen

lázas homlok izzad este…

infúziót hoznak újra

padló reccsen

vékonyka kar piheg

kiszáradt testen

ki-szol-gálta-tottan

hol itt a szemérem vagy szépség?

várni érzés keserű madarát

hessenti el az éhség.